A wuyi teáink egy, a ‘valódi sziklás területen’ (正岩, zheng yan) található kis teakertből származnak. Mikor legutóbb teát rendeltünk tőlük, kaptunk néhány újabb mintát. Ezek között volt egy 2013-as évjáratú tea is, ami egy ritkább alfajból, a Mei Zhan-ból (梅占, szilva illat) készült. A négy éves lassú érlelésnek köszönhetően a tea ízei mostanra nagyon szépen összeértek. Más wuyi teákhoz képest ez a tea jóval lágyabb és illatosabb, nevét is igazolva kedves szilvás hangulatot idéz. Mi nagyon megszerettük ezt az ‘alternatív wuyi vonalat’ és rendeltünk belőle. Nagymama sziklalekvárja, finom lágy, 2013-ból, mostantól itthon is.
A Mei Zhan egy rendkívül sokoldalú, ennek ellenére aránylag kevéssé ismert teafajta, mely eredetileg Anxi-ból származik. Mint ahogy az rengeteg más fajtánál is megfigyelhető, a Mei Zhan is eljutott más tea termesztő vidékekre, többek között a Wuyi hegységbe. Ezen a területen egy különleges, florális ízvilággal és intenzív, gyümölcsös illattal rendelkező alfajjá fejlődött. Ezt az erre a teára oly jellemző illatot egyedi karaktere miatt Mei Zhan / szilva illatnak (梅占香) is szokták nevezni. A Mei Zhant kedves lágysága miatt előszeretettel keverik más fajtákkal, amiknek önmagukban túlontúl erős, markáns ízviláguk lenne. Manapság azonban egyre inkább keresik már önálló teaként is.
Annak ellenére, hogy a Mei Zhan egyike a legrégebbi fajtáknak, hosszú ideig háttérbe szorult mert nem tudta felvenni a versenyt más, kevésbé érzékeny illetve bővebb termésű teanövényekkel. Viszont a különlegességek iránti kereslet növekedésével és a hatékony organikus gazdálkodás fejlődésével ismét a régi közkedveltségnek örvend. Kellemes melegítő hatású, igazán lágy tea.
Megkóstolom a Mei Zhan 2013 No.528-t.