Nem minden tea hat ugyanúgy
A legtöbb ember számára a tea egy serkentő, dinamizáló ital, mely, egyik fő összetevőjének, a koffeinnek/teinnek köszönhetően hatékonyan stimulálja a központi idegrendszert. De mint az már sokszor kiderült, a helyzet ennél sokkalta összetettebb. A különböző teatípusok (fehér, zöld, wulong/oolong, fekete, puer, stb.) biokémiai összetevői rendkívül változatosak, és drámaian különböző hatást fejtenek ki a fogyasztóra, mind fizikai, mind pedig lelki értelemben. Az egyik ilyen (többek között) pszichoaktív összetevő a GABA, ami a legkülönfélébb teákban, igen változó mennyiségben fordul elő.
A GABA, vagyis γ-amino-vajsav az adrenalin, a szteroid és a dopamin mellett egyike a szervezet legfontosabb neurotranszmittereinek, melyek biokémiai működése számtalan módon irányítja és befolyásolja a központi idegrendszer működését. Míg a dopamin és az adrenalin stimulálják az idegrendszert a GABA épp ennek ellenkezője képpen működik. A GABA elsősorban a “csillapító idegrendszer” szabályozásáért felelős: a relaxáció, nyugodtság, összpontosítás és alvás elősegítésének feladatát látja el. A szervezetben található GABA szintje rengeteg módon növelhető. A különféle gyógyfüvek és szintetikus készítmények mellett például bizonyos ételek, mint a paradicsom, vagy a gomba, és italok, mint a zöld tea is hatásos GABA szint növelő hatással bírnak.
A GABA jótékony hatásai: https://www.organicnewsroom.com/gaba-supplement/
A GABA és az alvás
A magas GABA-szint egyik előnye, hogy segíti az alvást, és az alvás hatékonyságát. A GABA nagyszerű orvosságnak bizonyul a modern világ okozta idegi leterheltségre, és a stresszre, ami köztudottan az egyik legnagyobb ellensége a regeneráló mély alvásnak. A rendes alvás az egészséges életmód egyik legfontosabb alappillére, és a mindennapos rohanás nagyban meghatározza az alvás minőségét, ami pedig kihatással van a mentális stabilitásra és teljesítőképességre.
A GABA alvásra gyakorolt hatásai: http://articles.mercola.com/sites/articles/archive/2016/09/29/gaba-for-sleep.aspx
A GABA egyéb hatásai
Egy érdekesség, hogy a tea ilyen jellegű hatását az ázsiai szerzetesek évszázadok óta ismerik és használják többek között a hosszabb meditációk, és elvonulások során. Nem csoda, hogy sok apátság máig saját teakertet tart fenn, amit nagy odafigyeléssel gondoznak.
Mindemellett, a rengeteg egyéb jótékony hatását tartják számon a GABÁnak. A közelmúltban jó néhány kutatást folytattak, ahol a GABA pszichológiai és az idegrendszerre gyakorolt hatását vizsgálták. Nagyszerűen megfigyelhető volt a GABA terápiás hatása a depresszió, illetve mindenfajta idegi és lelki problémák esetén (pánik rohamok, szorongás, skizofrénia).
GABA a Tradicionális Kínai Orvoslásban
A kínai Yin-Yang elmélet értelmében a GABA egy Yin elem, mely a serkentő Yang elem ellenében hat. Míg a kortizol, dopamin és az adrenalin stimulál, addig a GABA nyugtat. Ennek értelmében, akiben túlzott mértékben van jelen a Yang elem, és szorongások, depresszió vagy inszomnia gyötri, nagy hasznát fogja venni a Yin növelő GABÁnak.
2017-es GABA teánk alap ízkaraktere almás, pirosszőlős, fahéjas, kerek és melegít; kifejezetten illatos, s ez az utolsó leöntésekig is megmarad. Jól megfigyelhető, hogy a GABA teáknál megszokott enyhén erjedt ízek ez alkalommal lágyabban vannak csak jelen, és egy másik, könnyed, a fanyar és édes közt játszó karakter is előtűnik. Ennek oka, hogy szüret előtt nemsokkal egy apró, a kabócához hasonló rovar megcsipkedte a leveleket, ezzel egy kis plusz, mézes illatot és ízt csempészve a teába; ugyanez a rovar a felelős a híres Oriental Beauty különleges ízvilágáért is.