Umami bomba a fiók mélyéről
Kóstoló estjeink egyik első felvetése mindig, hogy mégis melyik termelőktől, milyen tételekkel ismerkedjünk. Természetesen vannak időszakok, amikor egyértelmű az irány, például kora tavasszal a friss zöldteák, nyáron Főnix hegy majd ősszel Wuyi termelőink friss mintái esedékesek. Termelő barátainktól mindig sok új mintát kapunk, néha nem is győzzük mindet megkóstolni. Ez történt a Dango teával is, mely végül március elején akadt Gábor kezébe az egyik kóstoló előtt. 3 évet húzódott meg az egyik teamintás fiókban, amolyan bemelegítő teának gondoltuk. Végül nagy meglepetésünkre az este egyik legizgalmasabb tételével találkoztunk. Ezután rendeltünk is belőle. A kóstolón a 2018 évjáratot kóstoltuk, majd néhány hete megérkezett az ajánlatunkba kerülő 2020-as Dangocha. Mint később Yoshida úr mesélte, a Dangocha hűvös helyen igazán jól, hosszan érlelhető.
A Yoshida család immár közel 500 éve gondozza Uji-ban Japán egyik legősibb teakertjét. A Dango teát – mely egy japán nudli szerű édességről kapta nevét – Yoshida úr dédnagyapja készítette először az 1900-as évek elején. A Gyokuro készítése előtt a teljes ültetvényt 3 hétig árnyékolják, így a levelek növekedése lassul, ugyanakkor puhábbak, lágyabbak lesznek és aminosav, klorofill tartalmuk is megnő. Szedés után a leveleket fonnyasztják, gőzölik, majd hosszú ideig sodorják, gyúrják. A speciális kézmozdulatok révén a tealevek egymástól elválnak, így alakul ki a Gyokuro jellegzetes formája. A folyamat közben azonban a legkisebb lágy levelek egymáshoz tapadnak, így keletkezik a henger formájú Dangocha, melyet kézzel válogatnak ki a Gyokuronak szánt levelek közül. Kizárólag kis mennyiségben készül, Yoshida úr szerint nagybani előállítása nehéz feladat lenne, hiszen keletkezésük majdnem a véletlen műve. Igen kis mennyiségben elérhető minden évben.
Az apró levelek melyekből ez a tea készül, meglehetősen sok aktív összetevőt tartalmaznak. Többek közt a C-vitamin, E-vitamin, katekin, koffein és egyéb különböző antioxidánsok révén fejti ki pozitív élettani hatásait. Fogyasztása nagy élmény és igazi életöröm.
Kóstoló jegyzetünk
2018 évjárat
Először a Gyokurónál megszokott 55 foknál magasabb hőfokkal, 75 fokon kezdtük. Vidám, lágy tavaszt idéző hangulat, enyhe citrusos illat. Ízjegyek közt felfedezhetjük az ötödik alapízt, az umamit. Első felöntésekkor spenót, bundáskenyér és enyhe tárkonyosság, mely később fenyős gyantásságba fordul. Nyugodt hatása olyan, akár egy kellemes selyem pizsama, mely alig észrevehetően öleli át az embert.
2022 évjárat
Gőzölt illata lágy, éteri, kellemes zöld illatjegyekkel. Első felöntést 60 fokon, 5 perces áztatással készítettük, vidám umamis ízvilág, mély zöld majd sóskás, főtt krumlis jegyek. Második felöntésnél 80 fokos vizet használtunk, 45 másodpercig; krémes ízvilágot kaptunk, szép zöld ízek, vajon pirult lazac, oliva. Harmadik felöntésnél a lágy, éteri jegyek dominálnak, a zöldborsó mellett réti virágok és gyümölcsös jegyek is megfigyelhetők. Amikor csak tehetjük üvegkiöntőben készítjük, ahol láthatók a csillogó zöld szemcsék a sűrűnfolyó, krémes főzetben. Energiaszintünket finoman emeli, kellemes érzetek tapasztalhatók.
Termelőnk a száraz levelek snack-ként való fogyasztását is javasolja. Ha utazásokkor vagy munkában tartunk magunknál belőle, egy-egy darabot elfogyasztva maximálisan aktivizálja napunkat. De a kiáztatott leveleket szójaszósszal, kis sóval főtt rizzsel is fogyasztják.
Elkészítése: 6 gramm tealevél, 120-150 ml, 60 fokos víz, 5 perces felöntés, majd a második felöntés után 70-80 fokos jóval rövidebb felöntések. Az a jó hogy a tea kísérletezésre hív, több stílusban lehet készíteni, akár úgy mint egy lágy zöld teát, 70 fokkal kezdve.
Ára: 6500 Ft / 30 grammos tasakokban áruljuk, 1300 Ft-os teaélmény.
Fotók: Balogh Kata. Yoshida teakert